FIFA 08
- Tesztplatform: PC
- —
- Írta: Grath
Az új okosság a hangzatos Be A Pro játékmód, melyben legfeljebb négyen játszhatnak végig egy évadot. A nagy újítás (illetve dehogy újítás, láttunk már ilyet a Dreamcastra megjelent Liberogrande Internationalban � igaz, ott pocsékul megoldva) az, hogy ha kiválasztottuk játékosunkat, meccs közben nem válthatunk le róla. Igen, az egész meccs, sőt az egész évad alatt egyetlen sportolót fogunk irányítani!
Ez millió következménnyel jár: például ha nem nálunk van a labda, a passz, szöktetés és ívelés gombokkal felszólíthatjuk az épp helyzetben levőt, hogy a megfelelő metódussal adja át a lasztit. Persze ezt nem lehet ész nélkül abuzálni, hiszen ha rosszkor adjuk ki a parancsot (ami inkább sugallat, hisz sokszor nem teljesül, főleg ha teljesen ésszerűtlen lenne), akkor a labdát elveszítjük. A kapuraküldés gombbal gólszerzésre szólítjuk fel az épp játékban levőt � és van még egy extra, egy gombbal visszafuttathatjuk fickónkat a saját pozíciójába. Itt már alaposan figyelni kell a staminára is, hiszen ha elfáradunk, annak bizony csúfos következményei vannak, csak imádkozni lehet, hogy a többiek segítsenek ki minket a szószból. Ilyenkor a kamera mindig a labdára koncentrál, így ha védőt játszunk, és erőteljesen támadó szellemű csapatnál vagyunk, megeshet, hogy percekig nem látjuk a bogyót. Igazából ez csak akkor idegesítő, ha egyedül vágunk neki a dolognak (mert ezt is lehet), kooperatív módban, legalább egy haverral már nincs ilyen baj. Feltéve, ha ő nem hátvédet választott�
Erre a módra kapunk egy karakterkészítőt is, ahol nem csak a bajusz hosszát állíthatjuk be tehetségünknél, de pontelosztogatós módszerrel a képességeit is variálhatjuk. Őt már csak be kell cserélni az álomcsapatba, és ekkor minden meccs elején kis küldetéseket kapunk: lesz egy külön az összes játékosnak, és van egy általános csapatcél is. Védőként például lehet, hogy a tizenegyest vagy ötnél több szabálytalanságot kell elkerülni, középpályásként mondjuk a passzaink pontosságát kell 80% felett tartani, vagy nekünk kell a legtöbbet futni a csapatból, csatárként meg értelemszerűen a gólokra, helyzetekre vonatkoznak a megbízások. A sikeresen elvégzett feladat, illetve bónuszként az esetlegesen elért csapatcél tapasztalati pontokat adnak, melyekkel tulajdonságainkat lehet erősíteni. Ezért aztán érdemes saját játékost kreálnia annak is, aki amúgy nem rakná bele magát a Madrid vagy a Manchester tizenegyébe � merthogy az igazi játékosok nem, vagy csak nagyon limitált módon fejleszthetők�
A Be A Pro és a hagyományos játék között van a Zone Play, amelyben nem egy embert, hanem egy adott poszt (védő, középpályás, csatár) betöltői között vehetjük át a hatalmat. Nekünk ez a játékmód egyelőre jobban bejött, mint a Be A Pro, hiszen itt többször voltunk játékban, tényleg volt kihatásunk a meccsre. Nagy kár, hogy itt nincs fejlődés � nem is értjük miért maradt ez ki� Passz ide!A másik nagy újítás a játékmenetet érinti: ez az, ahol a FIFA a sportjátékokat komolyan vevők szerint elmarad vetélytársától. Hang és kép, játékmódok és prezentáció, online lehetőségek és offline variálhatóság szempontjából a FIFA porba gyalázza ellenfelét, azonban a lényeg végső sorban az, hogy élvezetes-e, realisztikus-e a játék. Szerencsére idén remek dolgok történtek e téren is. Több újítást említ meg a játék producere az interjúban, de a mi kedvencünkké a manuális karakterváltás (kontrolleren a jobb kar pöckölése) vált, amivel végre-végre kiküszöbölhetők azok az agyérgörcs-közeli pillanatok, amikor az ellenfél rohan a kapu felé, és a gép az istennek sem arra a védőre vált, akire akarnánk. A másik jó dolog a manuális szöktetések és ívelések megjelenése � eddig ugye ez is a géptől függött, így ha két focista is volt előttünk, nem nagyon tudtuk befolyásolni, hogy kinek menjen a szöktetés. Ezúttal a labda nem ragad, nincs szeme, arra megy, amerre ellőjük (kontroller nélkül ez nem sok élményt fog okozni�), olyan erővel, ameddig nyomjuk a gombot. Az első néhány meccsen kissé idegesítő, de aztán olyan pontos átadásaink lesznek, hogy a tömeg nem győz éljenezni a lelátón.
Rengeteg apróságot adtak még hozzá a játékhoz: például, már lehet villámgyorsan szabadrúgásokat elvégezni, ha a labda nem gurult messze, és ugyanígy, a kapus azonnal indíthat, nem kell megvárni a hosszadalmas animációkat. Nagy kár, hogy ezekhez a dolgokhoz még csak szöveges tutorial sincs, nem is beszélve esetleges videókról.
Paul Hossack producer találkozásunkkor kiemelte, hogy sokat fejlődött a védekező játék is, a védők jobban helyezkednek, ráadásul nem csak a labdához legközelebbi nyolc játékos aktív, mint eddig, hanem az összes mozgolódik, futkos, méghozzá szervezetten, okosan. Ez tényleg észrevehető, ha nézünk egy meccset: a csatárok nekiindulnak, a védők ragadnak rájuk, a labdától messze is van helyezkedés, akció � de igazából a játékmenetre ez nem nagyon hat ki. Mint ahogy az is főleg az igazi megszállottaknak fog feltűnni, hogy a híres játékosok személyiséget kaptak, legalábbis ezen a néven emlegetik az EA-nél a speciális scripteket. Lényegében arról van szó, hogy eddig is voltak speciális előnyei a legjobbaknak (Ronaldinho cselez, Kaká fut, Gerrard pedig messziről lő nagy tehetséggel), de most már ezek akkor is látszanak, ha nem mi irányítjuk őket. Így aztán tényleg fel kell készülni az egyes játékosok ellen is, és pokoli nehéz dolgunk lesz, ha a Manchester ellen baloldali védőt alakítunk, akinek nem gyúrtunk rá a sebességére és állóképességére; az a Christiano Ronaldo gyerek piszok gyorsan üget...MaradékSzóval újítás van bőven a 08-ban. A mesterséges intelligenciát, irányítást és ezen keresztül a játszhatóságot érintők maradéktalanul bejöttek. A Be A Pro játékmóddal kapcsolatban igaza van a producernek: szokni kell. A zónázós játékot imádtuk, de ott meg a fejlődés maradt ki. Van pár új stadion, három új liga (a tesztverzióban csak az írek voltak benne, a másik kettő a megjelenésig titkos), másfélszeresére duzzadt a magyar szinkron � utóbbi kicsit késleltetve beszélt néha, egyszer például középkezdés után egy szögletnél reagálta le a gólt. Igaz, állítólag ez ismert hiba, kijavítják. Reméljük is!
Idén tehát nem lehet belekötni az újításokba, van itt fejlődés, király új játékmódok, fejlesztett online ligák, a világ legnagyobb játékos-adatbázisa, magyarul beszél az egész. Csak könyörgöm, a grafikát miért PS2-ről kellett importálni. Na tessék, mégiscsak kibukott belőlem még egyszer�
Forrás: pcguru.hu
« vissza a tesztekhez |
---|
Értékelés
Az értékeléshez be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj!
Csakfoci.hu |
---|
- A Real a teljes szezonra elveszítette egyik alapemberét
- A Paks legjobb góllövője szerint bárkit képesek legyőzni: "Van olyan időszak, amikor sok a terhelés, de ez a Fradi esetében még nem mondható el"
- NB I: A játékvezető nem hagyta, hogy a szurkoló Diósgyőr-mezben végezze el a kezdőrúgást - videó
- NB I: Nem a Megyeri úton lesz az Újpest új stadionja - sajtóhír
- Ma a TV-ben: Élőben a ZTE-Újpest és a Paks-Fradi az NB I-ből, pályán az NB II-es csapatok, a Barcelona, a Juventus és a Manchester United is
- Pető nem finomkodott a Vidi-vereség után: "Lassan tendencia, hogy nem az idősek húzzák a fiatalokat, hanem fordítva. És ez már felháborító" - értékelések
Hozzászólások |
---|
2010-09-04 17:31:38 [#11]
A menedzser mód kifejezetten jóra sikerült. Bár a játékmenet elég lapos. De azért letoltam a 15 szezont, igaz szinte mindent szimulálva. :)
értékelés: 75/100
2009-07-08 09:02:14 [#2]
Most őszintén, miért baszogatjátok? Csináljatok jobbat... Szerintem remek játék, bár a grafika nem éppen az eget verdesi, de könnyebben szerkeszthető, mint a 09... Remek új játékmódok.
értékelés: 96/100
Adatlap
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Értékelés
+ Új játékmódok
+ Kibővült magyar szinkron + Megújult irányítás |
- Nem szépült semmit
- Kontroller nélkül az újítások elvesznek |
70 |
|
||
---|---|---|---|
0 | |||
0 | |||
90 | |||
0 |
A 10 legfrissebb teszt
FIFA 18 |
FIFA 17 |
FIFA 16 |
FIFA 15 |
FIFA 14 |
FIFA 13 |
UEFA EURO 2012 |
Pro Evolution Soccer 2012 |
Fifa 12 Németh Márk tesztje |
FIFA 11 (PC) |
A hónap legnépszerűbb tesztjei
FIFA 11 (PC) |
Fifa 12 Németh Márk tesztje |
FIFA Street |
Pro Evolution Soccer 2012 |
FIFA 07 |
FIFA 13 |
FIFA 08 |
FIFA 18 |
Madden NFL 08 |
FIFA 16 |
Hírlevél
Ne maradj le az újdonságokról, iratkozz fel hírlevelünkre a heti összefoglalókért.
Feliratkozom a fifahungary.hu hírlevelére! |
Közösségi média
@Fifahungary követése |
@Fifahungary követéseKövess minket Twitteren is! |
#FIFAHungaryVideoIratkozz fel YouTube csatornánkra! |