FIFA 08 – Konkretizáljuk a dolgot...

Megosztom a Facebook-on! Megosztom a Twitter-en! Hozzáadom a Google könyvjelzőimhez! Könyvjelző és megosztás
Eljött az ideje, hogy pontosítsunk néhány információt, egészen prózaian a demó, valamint a teljes játék kiadásának időpontját – szinte minden platformra. Bő egy hónap múlva jön az ízelítő...

A FIFA08.de spanyol forrásokra hivatkozva bejelentette a sokak által várt nagy dátumot, a FIFA 08 megjelenését! Német kollégáink a spanyoloktól (akik egyébként az ottani Electronic Arts munkatársai, hisz a bejelentést egy hivatalos EA fórumon tették) úgy tudják, hogy a játék szeptember 28-án kerül a boltokba a játék, azonban az Amazon.de webáruház szerint csak 30-án játszhatunk először kedvencünk legújabb darabjával. Azonban még folytatódik a furfangosság, hisz azt is közölték oldalukon, hogy a különböző platformokra készülő demóknak is megvannak az időpontjaik. Egész pontosan:

  • PC - augusztus 27.
  • Playstation 3 - szeptember 10.
  • Xbox360 - augusztus 27.

Valamint – kisebb látogatói nyomásra – bemutatnék egy videót is, mely a játék Nintendo Wii-re készülő változatát próbálja nekünk bemutatni. Azt sajnos mindenképp el kell mondanunk, hogy a PC-snél elvileg jobb grafikát képviselő konzol megjelenítése nem, hogy nextgen, talán még a Champions League 06/07-től sem mutat javulást. Aztán, lehet, hogy csak egy kezdetleges dologról van szó és... majd kiderül augusztusban, szeptemberben meg aztán egész biztos.

 

  « vissza a főoldalra  

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!

  Hozzászólások87  
12 >

koteles91

2007-08-25 21:43:34 [87]

Vki nem tudja h meik csapatok lesznek a 08 demoba?

szakipajti

2007-08-09 14:07:09 [86]

aaaron szevasz te fasszopó cigány XDDDDD

Kriccs

2007-08-09 10:23:45 [85]

Kedves majteen!
Megnézném az arcodat, amikor programozod a FIFA-t, tuti nem örömteli, friss képet vágnál. És, hogy elkeserítselek a FIFA 2014 tuti, hogy lesz. Az amerikai foci(, mint a többi amcsi játék) az egy kalap sz*r.

aaaaron haverja

2007-08-09 09:30:59 [84]

szakipajti szevasz te köcsög geci XDDDD

szakipajti

2007-08-08 13:00:16 [83]

Jó de az átigazolásokat augusztus végén scinálják szal ez biztos 08 videó.

Edding

2007-08-01 21:43:53 [82]

amugy ha mmegnézitek a videót akor bedobja a töbit is és az utolsó előttiben Henry rugja a szabadot na itt az a szop...hogy Henry a barcába igazolt és a 08 tuti nem lehet mert arsenal mez van rajta !!!

Edding

2007-08-01 21:35:43 [81]

A 08 kijön ps2 őre is ???

balaslaszlo

2007-07-30 17:36:55 [80]

Nem rosz a videó csak ha ilyen lenne a játék is akor leveszem előtük a kalapom.Szeretem a PS2-őmet meg a gépemet de ha választanom kell akor a PS2-t választom mint a gépet mármit a szorakozás részről szebb grafika meg minden...

majteen

2007-07-27 14:59:05 [79]

:S és ezt most mér küldte el 3x??:S

majteen

2007-07-27 14:55:16 [78]

hát nem akarok most 1 fifa-fanba se belekötni de amit már kb 7 éve az íé fifás részlegén művelnek az semmi. ennyierővel én is nyugodtszívvel elmehetnék íé programozónak v akárminek ennyire még én is képes lennék. amúgy én is szoktam jáccani a fifával csak sajnos nem tudom hogy mér:S:D nekem olyan a fifa mint vmi szenvedély betegség hiába szoksz le róla 1 idő után hiányozni fog:D most nem kezdem el a szokásos szöveget hogy jobb a PES meg stb,stb... mindenkienk megvan a véleménye és én ezt tiszteletben tartom. de az utolsó jácható és élvezhető fifa az a FIFA '99 volt, ami bőven veri a mai fifákat! az íének van kéne vmit kezdeni a fifával vagy leállítani az egészet és azt a pénzt mondjuk átutalni az mlsz-nek amit erre költenek:D valamaire biztos elköltenék, ha másra nem a 3024es EB pályázatra... ja és aki nem ismerei a Madden NFL 07 nevű játékot akkor próbálja ki!! az egy igazi EA játék!

majteen

2007-07-27 14:48:02 [77]

hát nem akarok most 1 fifa-fanba se belekötni de amit már kb 7 éve az íé fifás részlegén művelnek az semmi. ennyierővel én is nyugodtszívvel elmehetnék íé programozónak v akárminek ennyire még én is képes lennék. amúgy én is szoktam jáccani a fifával csak sajnos nem tudom hogy mér:S:D nekem olyan a fifa mint vmi szenvedély betegség hiába szoksz le róla 1 idő után hiányozni fog:D most nem kezdem el a szokásos szöveget hogy jobb a PES meg stb,stb... mindenkienk megvan a véleménye és én ezt tiszteletben tartom. de az utolsó jácható és élvezhető fifa az a FIFA '99 volt, ami bőven veri a mai fifákat! az íének van kéne vmit kezdeni a fifával vagy leállítani az egészet és azt a pénzt mondjuk átutalni az mlsz-nek amit erre költenek:D valamaire biztos elköltenék, ha másra nem a 3024es EB pályázatra... ja és aki nem ismerei a Madden NFL 07 nevű játékot akkor próbálja ki!! az egy igazi EA játék!

majteen

2007-07-27 14:43:50 [76]

hát nem akarok most 1 fifa-fanba se belekötni de amit már kb 7 éve az íé fifás részlegén művelnek az semmi. ennyierővel én is nyugodtszívvel elmehetnék íé programozónak v akárminek ennyire még én is képes lennék. amúgy én is szoktam jáccani a fifával csak sajnos nem tudom hogy mér:S:D nekem olyan a fifa mint vmi szenvedély betegség hiába szoksz le róla 1 idő után hiányozni fog:D most nem kezdem el a szokásos szöveget hogy jobb a PES meg stb,stb... mindenkienk megvan a véleménye és én ezt tiszteletben tartom. de az utolsó jácható és élvezhető fifa az a FIFA '99 volt, ami bőven veri a mai fifákat! az íének van kéne vmit kezdeni a fifával vagy leállítani az egészet és azt a pénzt mondjuk átutalni az mlsz-nek amit erre költenek:D valamaire biztos elköltenék, ha másra nem a 3024es EB pályázatra... ja és aki nem ismerei a Madden NFL 07 nevű játékot akkor próbálja ki!! az egy igazi EA játék!

Kriccs

2007-07-27 14:13:02 [75]

az hát. Honnan szereznék meg??!! Kilopják a 3/4ben kész tesztjátékot a központból??!

Kornelka00

2007-07-27 01:03:51 [74]

amugy másik forumba adtak egy linket hogy letölthetö a fifa08 :DDkamu nem??vagy??

Kornelka00

2007-07-27 01:03:13 [73]

hát elég rossz:DDDDde mondjuk meg néztem a pes2008 képeket és asse nyerte el a teccésem:DDugyhogy lehet ebbe az évbe foci nélkül maradok:DD

Ronaldoka

2007-07-26 22:40:23 [72]

ahogy olvasgatom watfordnak lehet igaza van a játék már rég kész csak tesztvan meg javitás ha tényleg töltö!! "HA"

Ronaldoka

2007-07-26 22:35:56 [71]

ezen a videón csak gól ünnep a 07 ből van meg a menü is egy órás fél órás munka egy ösze van csapva a jéték menet a lényeg a mozgás + labda pörgések meg stb stb stb

Ronaldoka

2007-07-26 22:33:43 [70]

hogyne lenne kész a fele simán ha kész egy játék pl 07 teszt uténa rögtön jön kövi nem akor kezdik el csinálni mikor jön róla a hir hogy kéeszül lol :D folyamatos teszt van végig a fifa 08 simán kész van legalább negyede vagy anyi hogy egy demo jó legyen attól mert nem adják rögtön ki 1-2 hónapig tesztelik mert augusztus környékén jön a demo vagy hogy má simán kész fele szerintem azé nem kis játék ez hogy csak 07 ből át másolják a fájlokat és 1 hónap alatt kész XDD

Kriccs

2007-07-26 21:55:52 [69]

Watfordnak megjegyezném, hogy honnan a sz*rból szedi azt a FIFA08at ami még nincs kész???!! 3/4 részben sincs kész..... Máskor gondold meg mit írsz és mit töltessz!

Kriccs

2007-07-26 21:53:48 [68]

the_boss teljesen igazad van! Aki PESes ( nem teljesen normális ) az húzzon a PES Hungaryra és ne itt szidja a fifat, detto, mint a FVMsok

Kriccs

2007-07-26 21:50:50 [67]

Ja és egy kicsit most beleolvasgattam az irományaitokba. Szerintetek a FIFA nem nextgenes?????!!!!! Még szép hogy az. Bár igaz hogy a 2003 óta nem sokat fejlődött, de most itt volt az ideje. A FIFA sokkal jobb sztem a Peseknél, sőt én a PES 4et össze is törtem olyan sz*r volt. FIFA-val én soha nem tennék ilyet:D

Kriccs

2007-07-26 21:46:35 [66]

HY! Így elsőre megjegyeznék egy dolgot. A wii az grafikailag sehol sincs az öreg pchez képest. Sőt szerencsére a DX10nek és a SM 4.0nak a pcnek van a legjobb grafikája. Ez meg egy kezdetleges, több hetes videó. Úgyhogy szerintem, ha valaki látott tech képeket vagy esetleg videót az reménykedhet. A pesnél ez szerintem jobb lesz, de MIbe ki fog kapni

szabomate94

2007-07-26 10:27:36 [65]

Megnyílt a FIFAGAMES!!!(www.fifa-games.try.hu)

the_boss

2007-07-25 15:10:06 [64]

Nem igazán értem miért jön ide 1 PES fan és osztja meg,h szerinte meg sok ember szerint Európában is, jobb a PES játékmenete.Kit érdekel????Ha valakit érdekel a PES megtalűlja a megfelelő fórumot,hogy tájékozódjon.Szerintem meg 1ébként a csapatmozgás is része lenne a játékmenetnek...

Watford

2007-07-25 07:10:54 [63]

Fájl neve: Fifa 2008 StolenSource PCDVD Unlimited(.rar)

Watford

2007-07-25 07:07:01 [62]

majd kiderül!;)

Gk

2007-07-24 22:08:06 [61]

Watford közlöm hogy a 07-et nem lehet még letölteni van valami amiről az terjedt el de az nem a fifa 08!!!

Watford

2007-07-24 17:51:33 [60]

Vagy boccs hogy lehülyéztelk titeket,de sztem ez az amit letöltök!!Ugyhogy..

Watford

2007-07-24 17:50:00 [59]

Nah emberek,ha vagytok olyan hülyék hogy vártok még 2-3 hónapig,akkor várjatok.De a haverom megtalálta neten,már le lehet tölteni a 08-at,Már én töltöm is és mindjárt kész is!!Csak ennyit akartam:)

Zsoltikaaaa

2007-07-24 15:56:32 [58]

Hát tuti h. nem ilyen... mivel sokkal jobb ^^ ezen semmi változás nincs a 07 hez képpest (kicsit a fű) és ez mivel WII a PC re sokkalta jobb grafikára számíthatunk...

Habcsibi

2007-07-24 08:12:34 [57]

Hát PC-n tuti h nem ilyen grafó lesz..

odie88

2007-07-23 22:28:25 [56]

Én mondjuk mindkettőt szoktam tolni de nálam a fifa jön be!! meg csak ebből van wcg nem pes-ből!!

Gk

2007-07-23 22:22:22 [55]

pes fanok többen vannak már a legtöbb országba szinte már csak magyarországon vannak többen a fifások angliába görögországba a pes dominál!!!

Gk

2007-07-23 22:19:30 [54]

Xabinho87 na ijen baromságot lécci nem mondjál már hogy kö...g, fifások nem kezdenek oda irogatni tisztelet a kivételnek na mind1 amúgy közlöm olvasok én is amúgy sokra nem mész vele hogy több játékos lesz a fifába mer sztem ien 2.osztályu mexikói csapatal nem tudom ki akar jáccani vagy portugálal 2.osztály felesleges a játékmenet 100ezerszer jobb a pes-bem mint a fifába és bocsika én nem sértegetem senkit se az oldalon úgyhogy iet lécci te se csinálj nem ismerlek te se ismersz úgyhogy ezt mellözük ez a különbség a pse fanok között meg a fifások között hogyha valaki leszólja a pes6-ot vagy a pes 2008 at mi a elmondjuk róla a véleményünket mien a fifa és nem az embereket szidjuk maximum a játékot ezt megtanulhatnád!!!

sassi58

2007-07-23 21:55:09 [53]

Engem nem zavarna az se ha keveset javítanak a grafon.Csak Csináljanak még 500-600 új arcot és a helyzet kidolgozásokat írják újra ne legyen az,hogy 7-8 féleképpen lehhesen helyzetbe kerülni. Meg a Menedzser módot turbózzák fel.
Diegy stopliba foglalva ennyi.

Tomm!k@

2007-07-23 20:49:51 [52]

ovarusz, légyszi küldj egy privit, hogy vegyelek fel, mert nem a saját gépemnél vagyok úgyhogy most nem tudlak. :)

progabe, a 360 és a ps3 között van egy kisebb rés grafikai megjelenítést illetően. google biztos okosabb ebben a témában, keress rá :)

ovarusz

2007-07-23 20:23:48 [51]

Szerkesztők közül valaki keressen meg. Mint már tudjátok zte fc patchet készítettem átigazolásokkal azonban újabb csapat a dvsc is elkészült.
msn. ovarusz@citromail.hu
Kérlek olvasók még ne vegyenek fel mert ha nem kerül fel az oldara akkor úgyis belinkelem nektek vagy msn-en elküldöm annak akinek kell
Mostmár lehet folytatom és minden csapatot megcsinálok:d

mp421

2007-07-23 20:12:13 [50]

a demó

mp421

2007-07-23 20:11:46 [49]

tök jó még nyáron kijön a game jó 1 hónap:)

20geri

2007-07-23 19:34:15 [48]

XD ezen a videón henry még az arsenalban játszikXD

progabe

2007-07-23 18:31:38 [47]

Tomm!k@:jól mondod,grafikailag nem next-gen,de én ezt írtam is!mondván a teljesítményében nem az.

"kb annyi a különbség 360 és ps3 között."

ezt nem értem,mármint hogy mennyi a különbség?mire célzol?

FIFA,PES vita:mindkét oldal többsége azt akarja,hogy az egyik,ill. a másik játék legyen rosszabb,és tűnjön el a színről.na ez az igazi butaság!ha van konkurencia,akkor a fejlesztők még jobban összeszedik magukat hiszen jogosan félvén a másiktól a saját programjukat gatyába kell rázniuk.nagyon elterjedt már a neten,hogy a pes jóval a fifa előtt van,már szinte nem is konkurensek,úgy érzem ez a fejlesztők fejébe szállt és ez eredményezte a pes6 újdonsághiányát.
én is ahhoz a többséghez tartozom,aki fifával kezdte és most nagy pes-es,fifát már szinte nem is tekintem sportjátéknak(hanem arcade-nak),de mégis azt szeretném,és várom évről-évre hogy valami igazán jót alkossanak,a fenteb felsorolt okonál fogva

Xabinho87

2007-07-23 15:45:08 [46]

Gk megjegyezném hogy bannolni kellene az egész internetről, hogy ne tudj ilyeneket írni! A pesről már sok kép jött ki tudhatod milyen a fifáról nem! És ha néha olvasnál pár újságot is akkor nem írnál ilyeneket! Ajánlom figyelmedbe a Pc Guru Fifa 08 bemutatóját! Nem csak képek alapján írták meg a cikket. Alaposan tesztelni tudták, és jónak ígérkezik! A cikk végén világsikerként értékelték a játékot. Elárulom, mert gondolom nem szoktál ilyen újságokat olvasni (szoktál?) ezt csak a legjobbnak ígérkező játékokra mondják! A 07re is azt mondták ugyanaz lesz mint a 06 és mégis nagyon sokat fejlesztettek! Teljesen új fizika (gameplay), javított grafika, magyar kommentár! Egyébként is minek kell ide jönnöd? Mikor láttál te olyat, hogy egy fifás átmegy a pes oldalra egy hírhez ilyet kommentálni? Inkább nézd meg még párszor a képeket, mert egy szép Barbies játéknak ígérkezik a pes! Teljesen gumiszerű testük van, a csapatok is nagyszerűek. Megosztok veled egy számadatot. A pes 7ben 2500 játékos lesz a játékban, a Fifa 08-ban 16000!!!

Gk

2007-07-23 15:20:03 [45]

nekem nem volt ez kérdés egyáltalán hogy meikel jáccak pes2008 lázszólag fejlesztetek, fifa08 ugyanaz a ratyi játék mint volt 2 éve is meg most is .

Xabinho87

2007-07-23 15:17:05 [44]

Azt én is remélem!:) CLben már jobb volt, de attól még lehet jobb.:) Én gameplay terén várom a jobb irányítást, mert simán kikerülhetted a védőket meg ők is téged, és a cseleket.:) De ahogy tudom ezek meglesznek. A producer azt is nyilatkozta, hogy idén már 100%ig kihasználják a konzol adta lehetőségeket. (gondolhatott grafikára, játékmenetre stb..)

G-unit

2007-07-23 15:10:43 [43]

*irányitás

G-unit

2007-07-23 15:10:09 [42]

Én is két demot fogok tolni:D Remélem azé 360-on jobb lessz az irányités mert eddig az elég szar volt...

Xabinho87

2007-07-23 14:41:42 [41]

Azért egyesek nagyon sokat gondolnak magukról! Azt mondják nem minden a grafika sőt... de ha mégsem "csúcstechológiájú" akkor már mindenki siránkozik! Úgy tűnik 27.-e szép nap lesz! Két fronton tolhatom a demót!:D

Kázim

2007-07-23 14:10:39 [40]

Néha annyira meglepődök, hogy milyen hülyeségekkel foglalkoznak itt a hozzászólók. Nem első sorban a graf a lényeg sőőt.Ha nincs rendes gameplay akkor mi a francnak a csúcstechnológiáju grafika? Ha kiadnák az amőbát egy olyan grafikával hogy szét sz@rod magad akkor megvennéd?

Tomm!k@

2007-07-23 13:46:40 [39]

én anno azt olvastam, hogy az indexen, hogy a wii nextgen konzol, DE nem a grafikáját, hanem a különös távirányíó milyenségét illetően. azt is megjegyezték, hogy kb annyi a különbség 360 és ps3 között. az pedig egy viszonylag nagy rés. javíts ki ha rosszul tudom

progabe

2007-07-23 13:36:50 [38]

hú mekkora sírás-rívás megy itt,persze érthető a köv. mondat miatt:

"Azt sajnos mindenképp el kell mondanunk, hogy a PC-snél elvileg jobb grafikát képviselő konzol megjelenítése nem, hogy nextgen, talán még a Champions League 06/07-től sem mutat javulást."

a Wii nem next-gen konzol,mármint ami a teljesítményét illeti.a grafikája messze-messze elmarad a PC játékokétól.tény,hogy nem lesz X360,ill. PS3 szintű grafika PC-n,mert ahhoz erőmű kéne,és az íéj nem teheti meg hogy ennyire leszűkíti a célközönségét,de az biztos,hogy a videóban láthatónál jobb lesz a grafika,a grafika,aminek bizony teljesen másodlagos szerepet kéne játszania minden fociszerető játékos elvárásaiban!

12 >

Legfrissebb hírek

Legfrissebb letöltések

Mai top játékok


Közösségi média

@Fifahungary követése

Instagram

@Fifahungary követése

Kövess minket Twitteren is!

#FIFAHungaryVideo

Iratkozz fel YouTube csatornánkra!

A hónap legnépszerűbb hírei

Hírlevél

Ne maradj le az újdonságokról, iratkozz fel hírlevelünkre a heti összefoglalókért.
Feliratkozom a fifahungary.hu hírlevelére!