FIWC 2011: Döntő

Megosztom a Facebook-on! Megosztom a Twitter-en! Hozzáadom a Google könyvjelzőimhez! Könyvjelző és megosztás
Véget ért az év talán legrangosabb eSport eseménye a Pólus Centerben. A tegnapi nap folyamán közzé tettük a legjobb 128 versenyzőt, akik megkűzdhettek a bajnoki címért és a legjobb 16-ba jutásért a jövő évi, prágai FIWC selejtező alkalmával. Hatalmas küzdelmeknek lehettek tehát tanúi mindazok, akik kilátogattak az eseményre ezen a hideg, téli vasárnapon.  
Az eredeti szabályzatnak köszönhetően egy összeszedett és gördülékeny bajnokságot izgulhattunk végig mind a két nap alatt. Az egyenes kieséses szakaszban már forrt a levegő a virtuális gyepen. Nagyon sok tehetséges játékos búcsúzott a tornától a párbajok során. A PC-s szakosztály krémje a negyeddöntőkig menetelt, ahol Gabu egy igen szoros mérkőzés rendes játékideje után a hosszabbításban térdre kényszerült Bishop támadó játéka előtt. Aki meg sem állt a döntőig, ahol azonban Huncsoki bravúros küzdelemmel kerülhetett ki győztesen. Bishop nem tudta kihasználni emberelőnyét, illetve Huncsoki kettő darab büntetőt is sikeresen hárított. Az idei győztes többször is egyenlített a mérkőzés során, majd a hosszabbításban 4-3 -as végeredménnyel tudhatta magáénak a győzelmet. Ebben a pillanatban még nincsenek pontos információk a prágai selejtezővel kapcsolatban. Több játékos is jelezte, hogy privát úton elindul majd az eseményen. Ami viszont biztos, hogy egy magyar már biztosan ott van a legjobb 16 között és eséllyel pályázhat a jövő évi FIWC döntőbe való bekerülésért. 


 
 
FIWC 2011 Budapest győztes: Göböl Márk "huncsoki"
 
Gratulálunk!
 

 
A pontos statisztikákat és a bajnokság hivatalos végeredményét a napokban tesszük közzé oldalunkon. Érdemes követni FaceBook oldalunkat is, illetve hivatalos YouTube csatornánkat ahol lehetősség szerint tesszük közzé a különböző képeket és videókat az eseménnyel kapcsolatban. Mindenkinek köszönjük a részvételt és reméljük találkozunk jövőre is!
  Kapcsolódó galériák    
  Kapcsolódó hírek    
  Kapcsolódó játéktesztek    
  « vissza a főoldalra  

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!

  Hozzászólások69  
12 >

Mago(R)

2011-01-03 00:29:06 [69]

Enis elnezest kerek az emelkedett hangvetelert, nyilvan nem all szandekoban benneteket olvasokat biralni vagy elkuldeni melegebb eghajlatra. Az unnepek alatt ertheto modon nem kerult szoba a cikkben emlitett fenykepek vagy esetleg videok atvetele. Mivel ezek nagyresze belso hasznalatra keszul mindig kerdeses hogy mikor ferunk hozza vagy mikor tesznek kozze barmit is beloluk. Sajnos turelmeteket kell kerjem ezzel kapcsolatban.

caozu

2011-01-02 21:17:52 [68]

Mago!

Nem hisztizett itt senki. Csupán eszmét cseréltünk. A hsz-emben egy darab beszólás, vagy letolás ilyesmi nincs benne. A mondatok végén is pont van, nem felkiáltójel. Viszont ha mégis félreérthető voltam, akkor most helyesbítem a témát.

koppany2011

2011-01-02 11:18:58 [67]

Csá.Azt szeretném kérdezni hogy aból az online bajnokságból lesz valami?

Mago(R)

2011-01-02 10:24:01 [66]

Akik jelen voltak gondolom eszleltek, hogy nem mi keszitettuk a fenykepeket. Aztirtam a cikkben a kovetkezo napokban. De nem gondoltam volna, hogy ez ilyen veresen fontos. Ezentul semmilyen kepet, videot, vagy dokumentumot nem teszunk kozze semmifele elo vagy online esemennyel kapcsolatban. Amennyiben kapunk anyagot csatoljuk a cikkhez, ha az adott cikk keletkezesekor nem all rendelkezesunkre barmifele media anyag, akkor nem is lesz kint kesobb sem. Nekem szemely szerint elfogyott a turelmem. Es ugyanezt a hisztit csinaltatok a FIFA 11 infokkal kapcsolatban is.

caozu

2010-12-31 15:00:03 [65]

Az volt írva a verseny után, hogy a következő napokban. Aztán nem lett semmi, utána meg jöttek az ünnepek. Kezdetben nagyon vártam a csapatképet, jelenleg úgy vagyok h kapjuk meg, mind1 h 1 hónap múlva vagy 2 hét múlva.

jani90

2010-12-30 01:51:07 [64]

a bajnokság végeredményét és statisztikáját hol lehet megnézni? (ha lehet valahol persze)

Mago(R)

2010-12-23 16:29:28 [63]

Egyenlore nem is foglalkoztunk a fenykepes, videos temaval. Amint lesz valami kitesszuk!

pstomi

2010-12-23 14:45:55 [62]

engem is érdekel, nézem mindennap a face-t, várom a videot meg a képeket.

caozu

2010-12-23 14:41:34 [61]

Megtudjátok mondani, hogy a második nap elején készült csapat kép mikor lesz elérhető ?

DevilFish77

2010-12-22 10:41:53 [60]

Nekem hála nem kellett utazgatnom pont ott lakom a Pólusnál

DevilFish77

2010-12-22 10:41:14 [59]

555shoe: Szerinted én pont meg számoltam? Tegnap Csaszis is már mondta Mind1 a lényeg akkor, hogy a 8-ból estem ki ennyi!

555shoe

2010-12-22 08:02:14 [58]

Egyáltalán nem megközelíthetetlen a Pólus sem, csak messze van. Stadionoktól is indul busz, Blaháról is indul busz, nem kicsit frekventált hely egyik sem. Sőt, ott fut mellette a hármas autópálya, ami nem messze a Pólustól keresztezi a nullást, amit pedig az összes többi keresztez.

pstomi

2010-12-22 07:49:16 [57]

meg lehetőleg ne Budapest legmegközelithetetlenebb plázájában (Polus) legyen Lurdy (ott az emeleten elég nagy hely lenne), Aréna, Allé jöhetne.

555shoe

2010-12-22 07:40:39 [56]

- Ez a kép a 32 között készült, számold már össze Amikor a moderátor mondta, hogy el kell énekelned a You'll never walk alonet akkor talán a hármas vagy a négyes gépnél álltál, az elődöntők pedig az egyesen, illetve a kettesen voltak.

- A harmadik helyért nem volt mérkőzés, az első vitt mindent, így nem volt értelme lejátszani.

- Mint már mondtam élő bajnokságokat mi is szeretnénk, akár sok kicsit is és az EA-ben is megvan ez a hajlandóság. Meg kell nézni mire van pénz, keresünk helyeket, ha lesz valami, arról feltétlenül értesítve lesztek. Dolgozunk rajta, hogy a következő FIFA-s event ne a 4v4 legyen

pstomi

2010-12-22 00:07:49 [55]

nyári mindenkép jöhet Ezután a FIWC után kedvet kaptam bármelyikhez.

caozu

2010-12-21 23:19:05 [54]

Amúgy ilyen élőbajnokságokat lehetne többet is rendezni egy évben, attól függetlenül hogy ez egy világbajnokság selejtezője volt. Még akkor is nagy öröm lenne, ha tegyük fel még nevezési díj is lenne.

Azért egy tavaszi és nyári kupa sztem nem lenne rossz.
A közösség is többet lehetne együtt....

DevilFish77

2010-12-21 22:11:52 [53]

és ezután jött a bieber forma 8-ba jutásért, őt megvertem tehát a legjobb 4 be játszottam ellened! Azaz elődöntő!

DevilFish77

2010-12-21 22:10:46 [52]

amúgy huncsoki itt a kép csak úgy belinkelem! http://kepfeltoltes.hu/101221/fsafa_www.kepfeltoltes.hu_.png

DevilFish77

2010-12-21 22:06:20 [51]

3. helyért gondolom le kellett volna játszani, de én haza mentem egyből annyira felidegesített, hogy kikaptam ilyen góllal ráadásul a 90. percbe! Na mind1 ezektől eltekintve baromi jó bajnokság volt

DevilFish77

2010-12-21 22:05:12 [50]

na akkor nem mondom rosszul! legjobb 16 Redwing ellen volt, őt megvertem és utána jött a justin bieber forma ez volt a legjobb 8-ba jutásért őt is megvertem sima 2:0ra, utána jött a huncsoki az már legjobb 4 volt! Nem hiába mondta a bemondó srác ha megnyerem a bajnokságot akkor el kell énekelnem a You'll Never Walk Alone egy lépére voltam csak

jani90

2010-12-21 21:29:26 [49]

nemvolt rossz bajnokság és kicsit felül is multam a várakozásaimat azzal, hogy az elödöntőig mentem úgy hogy én se boxon se psen se gépen nemtudtam készülni a versenyre és ígyis csak a 90. percben vert meg bishop. Melák néven indultam

555shoe

2010-12-21 15:47:24 [48]

Igen, az (is) egy érdekes része a programnak. A zárójelbe írt cucc az az, hogy hová jut a győztes.

DevilFish77

2010-12-21 15:18:22 [47]

16-ba toltam le is van fényképezbe, vagy csak azért van oda írva záró jelbe, mert a legjobb 16 közé juthatok?

huncsoki

2010-12-21 13:59:10 [46]

valamit elszámoltál a 32ben toltad redwing ellen

pstomi

2010-12-21 13:52:21 [45]

képek és a video mikor lesz fennt facen?

DevilFish77

2010-12-21 12:37:49 [44]

én úgy tudtam, hogy 64, ott tovább mentem faterod ellen utána 32, ott is tovább mentem, aztán redwing ellen 16 legjobba, utána egy justin bieber forma ellen is tovább mentem a 8-ból utána jöttél te !

huncsoki

2010-12-21 12:31:49 [43]

Devlfish , mi a 8 között toltunk ott nyertem a 90.percben az elödöntők az 1. es 2.es gépen zajlottak , én goge , bishop melák ellen nyert

Gogetinho

2010-12-21 11:55:54 [42]

Nem hibáztatlak azért h odajöttél, az volt a dolgod és el is mondtuk h miért állitottuk meg, a kiröhögést én nem láttam mivel játszottam, de a családomból mindenki azt mondja h úgy volt.

Mago(R)

2010-12-21 11:48:48 [41]

Nem szallok bele olyan vitaba, melynek tobb verzioja lehet. Abban azonban bitzos lehetsz, hogy jomagam nem az a tipus vagyok aki "kirohog" valakit a szemebe egy indulatos, vagy akarmilyen tonuso kerdes utan. A csaladodat meg valahol medtudtam erteni mivel nyilvan neked drukkoltak. Azonban akarki lett volna ott a jatekvezeto, ugyanugy odament volna megtudni miert allt meg a jatek es ugyanugy hatarozottan sozlt volna ezert.

DevilFish77

2010-12-21 11:42:12 [40]

De gonosz vagy Mago(R) XD

Gogetinho

2010-12-21 10:48:59 [39]

már bocs, de én nem hisztiztem. Egy szót sem szóltam hozzátok utána sem és közben sem, csak Csoki mondta h nézzük meg, és akk jöttél oda. A családommal nem tudtam mit csinálni vmelyikőjüknek még szóltam is h maradjon csöndben. Egyedül az idegesitett fel, h kiröhögted öcsémet mikor odament megkérdezni vmit.

Mago(R)

2010-12-21 10:38:25 [38]

ez meg mindig nem ad magyarazatot a hisztitekre... meg arra miert nem vetted eszre jatek elejen. ennyi.

Gogetinho

2010-12-21 10:24:47 [37]

555shoe: már Csokinak mondtam a 10. perc környékén h furcsa a felállás, aztán később ő mondta h nézzük meg, azt nem tom h megvertem-e vna, de azért az nem furcsa h normális felállásomban gólt sem kaptam egész tornán?
Ezenkivül én sehol sem emlitettem, h szar lett vna a konzol, az 1es gépet mindenki szidta, én pedig pont a vereségem után mondtam h sztem semmi gond nem volt vele.

Mago(R)

2010-12-21 10:05:33 [36]

Nemvolt bronzmeccs, mivel csak az elso kapott kvazi dijat. Ez ilyen highlanderes verseny mindne evben sajnos... majd talan jovore

DevilFish77

2010-12-21 09:35:24 [35]

Ja várj kicsit megzavarodtam bocs gogetinho lehet tényleg te is játszottál elődönőt pö*s vagyok 3. helyért nem kellett volna játszanom? mert én el mentem ahogy kiestem!

DevilFish77

2010-12-21 09:31:43 [34]

Sziasztok!
Először is gratulálok huncsokinak a győzelemhez!Másodszor pedig nagyon jó meg volt szervez ez a bajnokság grat a fifahungarysok-nak és mindenkinek aki részt vett ebben!
Gogetinho: Az elődöntőt azt nem nagyon hiszem, hogy te játszottad azt Én is a Huncsoki játszottuk 90. percbe kaptam ki tőle! Hozzá kell, hogy tegyem a bajnokság alatt egyszer kaptam ki csak az elődöntőben! Csoportba sima elsőként, aztán másnap megint a csoportba ott viszont már 2. lettem, de 1 vereségem se volt, utána egyenes kiesés legjobb 64, 32, 16, 8, 4, ami a legkeményebb volt ezek közül az Redwing volt, de sikerült 11-esekkel kiejtenem Én PC-n fifázom, de ahhoz képest szép eredmény értem el, de amit nem tudok elfelejteni az az, hogy az elődöntőből így kiesni mint nekem hát az felháborító volt 90. perc és Carragher le veszi a labdát és megáll Drogba meg lecsapot rá és be**szta (huncsoki)

pstomi

2010-12-21 09:25:16 [33]

Nagyon jo időpontba raktátok. Hétvége + téli szünet. Mig más hasonlo rendezvényt beraknak hétköznapra (BGS stb...). nyáron is lehetne majd valami hasonlót.

555shoe

2010-12-21 07:09:55 [32]

Köszönjük a többi szervező nevében is. Ezek szerint nem csak mi éreztük úgy, hogy ez volt talán az eddigi legjobb FIWC. Ebben valószínűleg nagy szerepe volt az egyértelmű szabályoknak (végre a nemzetközit használtuk 1:1-ben). Volt még egy pár ötletünk, amik különböző okok miatt nem kerültek megvalósításra, jövőre reméljük már ezek is bevezetésre kerülnek és akkor tényleg egy profi versenyen vehettek részt.
@arisz: Mi is szeretnénk még offline eventeket, van is hajlandóság az EA részéről is, de részletekről majd később, ha már lesz valami fix, tájékoztatva lesztek.
@goge: Azon felül amit Magor mondott, nem akkor kellett volna "észrevenned", amikor beszoptad a gólt. Azért mert az ellenfeled jobb volt, még nem kell nekiállni keresni óvodás módjára a hibát mindenben. (a végére már a konzol is szar volt, most már a szervezés is). Ráadásul te nem ma kezdted ezt a műfajt, kicsit több komolyságot várna az ember...

arisz11

2010-12-20 23:11:50 [31]

Szerintem nagyon jól volt megszervezve ez az egész torna..,lehetne minden hónapba egy hasonló még ha csak egy csokit is nyerne az első.Aki igazán szereti ezt a játékot játszani és kihívást keres az tuti ott lenne az összes tornán. áá na mind1 még egyszer jó volt és jól is volt megszervezve

Ramires7

2010-12-20 22:58:20 [30]

Mago(R)
Szerintem most jobban meg volt szervezve mint eddig bármikor. Nekem 2 ,,problémám'' van/volt. Az 1-es gépen játszottam ami a kivetitőre volt kötve. Ebből kifolyólag a képe a játéknak kockás volt és nem lehetett annyira élvezni. De ez a kisebb dolog. Azt esetleg jövőre nem lehetne megoldani hogy csak azok menjenek be a ,,küzdőtérre'' akik játszanak ? Eléggé idegesitő mikor állnak mögötted és folyamatosan beszélgetnek,magyaráznak, stb...
Köszi.
Üdv

AkhilleuszDRS

2010-12-20 22:48:30 [29]

Mago(R)

2010-12-20 20:55:08 [28]

Akkor te voltal az kedves baratom. Mar vartam mikor tevedsz ide az oldalra... Most akkor van hely leirnom az elsodleges problemat, amit vasarnap faradtan es kedves csaladod gyurujeben nem sikerult.

A szabalyzatban egyertelmuen szerepel az hogy egyeni taktikat lehet alkalmazni mindne merkozes folyaman. A jatekvezetoknek ezert nem tiszte ellenorizni ezt a "valtozot". Az ellenfeled is megerositette azt, amit egyebkent az egesz polus center is lathatott a kivetiton (mivel azon a konzolon jatszottal ami kovetheto volt a vasznon), hogy Bosingwa-t megcserelted egy masik jatekossal vagy forditva. Ekkor azonban tistzan lathato volt, hogy alap felallas van vagy nincs. Amennyiben alap felallasban akartal volna jatszani, akkor itt jelezhetted volna vagy te magad is beallithattad volna.

Ezen felul, amikor ugyan bevallom picit talan tul hatarozottan (mivel elodontot jatszottal) figyelmeztettelek, hogy ne allitsd meg a jatekot ok nelkul es lepj be a taktikai kepernyore (amiert siznten kizaras jar) egybol nekem tamadtatok. Mondvan ujra kell jatszani a merkozest. Ekkor elhangzott az a biroi dontes reszemrol, hogy igy kell folytatni a meccset, mire mindenki megjobban feltunfolta magat. A szabalyzatban azis szerepel, hogy a birok donthetnek maskent is, a helyzettol fuggoen mintahogy azt a szabalyzat eloirja. Ebben az esetben nem ez tortent, hanem egyszeruen a sajat hibadba estel. Ha ez a szervezes hibaja, akkor koszonjuk eszreveteled. Azonban mielott egy masik rendezvenyre faradnal el, kerlek tanulmanyozd at jobban a szabalyzatot es figyelj oda rendesen.

Szep napot.

Gogetinho

2010-12-20 19:40:41 [27]

Dehogy kell 300 meccs az hülyeség, 100 meccset ha lejátszottam 11el sokat mondtam. És igy is elődöntőig mentem, ott meg nem értem hogy, de nem a megszokott alakzata volt a Chelseanek. Újjabb nevetséges-szar szervezés!! Grat hozzá!!!

555shoe

2010-12-20 19:23:46 [26]

Azt mondják az okosok, hogy online kell sokat játszani minél több ember és felállás ellen, valamint rájönni a neked legjobban megfelelő taktikára. Nem véletlen, hogy Csaszi például mindig kihasználta a két percet, hogy beállítsa a formációkat, gombkiosztásokat.

hph01

2010-12-20 16:24:35 [25]

Grat mindenkinek, Filelord, neked meg kellemes 300 mecs szerintem kevés annak, aki győzni akar és ahogy a kockák körében mondják "Rossz géppel is tud nyerni a jó játékos!"

huncsoki

2010-12-20 15:10:37 [24]

Gabu

Filelord

2010-12-20 14:44:12 [23]

amúgy ki győzte le az ellenfelemet-roonert?

Filelord

2010-12-20 14:43:31 [22]

Nekem ez a a FIWC óriási szégyen volt. , mondjuk a fiwc az új dolog volt nekem, ez volt az első amin résztvettem.De ahhoz képest , hogy február óta van ps3 am és azóta fifázok, 11 -el megjelelenése óta, és a 11 el kb 300 mérkőzést játszottam, ahhoz képest a legjobb 64 be kiesni katasztrófa, de ez van: a 2 es gép rosszz volt, vagy nemtom mi ,de lassabban reagált mindenre és a kontroller is nagyon béna volt, a 11 es és 3 as gépnél minden tökéletes volt, ahol volt a két csoportmérkőzés, de egyeneságon , már nem volt szerencsém a géppel, a legjobb 64 ben ráadásul olyan ellenfelet fogtam ki aki tavaly a 16 ban volt benne , de keveset játszott a fifa 11 el...
Azon a mérkőzésen az volt az idegesítő hogy szabadrúgásból és két szögletből rúgta a gólt.mert pontrúgások nem mennek. de mind1 jól éreztem magam, és azért ha a legjobb 64 ben benne van az ember akkor nem lehet béna

555shoe

2010-12-20 14:42:15 [21]

Nem érvénytelenítve lett, hanem ők nyertek.
Azt, hogy a kivetítőn hogy szerepeltek azt nem tudom, első nap a lányok írták le a kivetítőről a párosításokat, második nap már nyomtatva kapták meg abból a rendszerből, amiből ki lett vetítve, abban a sorrendben kellett, hogy legyen a lapon is, meg a kivetítőn is. Nem hiszem, hogy fordítva lett volna.

caozu

2010-12-20 14:38:41 [20]

A kivetítőn nem úgy szerepeltek az eredmények hogy minden sorban a hazaié volt az első szám, hanem úgy ahogy a bíroknál évő lapokon szerepelte a párosítás.

Szal az eredménytáblázatban pl a te xy elleni meccsed amit megnyertél 0-2 ként szerepelt, ha a bíroknál lévő lapon xy-te volt a párosítás.

12 >

Adatlap

FIFA 11

megjelenés:

2010. szeptember 28.

fejlesztő:

EA Canada

kiadó:

EA SPORTS

Web Fórum Teszt
Galéria Demó Patch
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:

  tovább az adatlaphoz...

Legfrissebb hírek

Legfrissebb letöltések

Mai top játékok


Közösségi média

@Fifahungary követése

Instagram

@Fifahungary követése

Kövess minket Twitteren is!

#FIFAHungaryVideo

Iratkozz fel YouTube csatornánkra!

A hónap legnépszerűbb hírei

Hírlevél

Ne maradj le az újdonságokról, iratkozz fel hírlevelünkre a heti összefoglalókért.
Feliratkozom a fifahungary.hu hírlevelére!