FIFA 11 Wii: Utcai mód, terem mód

Megosztom a Facebook-on! Megosztom a Twitter-en! Hozzáadom a Google könyvjelzőimhez! Könyvjelző és megosztás

Hardverileg a jelenlegi „nagy platformok” közül a Wii rendelkezik a leggyengébbel. De a Nintendonak van egy nagy előnye. Mégpedig, hogy az ő konzoljukat azok veszik meg, akik játszani, szórakozni akarnak. Ez pedig rengeteg lehetőséget nyit meg a játékfejlesztők körében.

Gondoljunk csak az első extra tartalomra, ami az első Wii-s FIFA-val, a 08-cal jelent meg, ahol tudtunk dekázni, csocsózni és célba lőni. Nyílván mindenki szívesen kipróbálta volna ezeket a funkciókat, de azzal a rajzoltsággal tényleg úgy csinálták meg, hogy ne lehessen összekeverni más platformok FIFA-jával.
Aztán jött a Footii meccs, ahol 8 a 8 ellen játszhattunk sztárjátékosok Mii figuráival. Ezt a funkciót érthetetlenül kihagyták a FIFA 10-ből, amibe nem is tettek bele semmi „ajándékot”, csupán „rajzfilmesítették” az így már figurákká váló játékosokat, ami nagy hiba volt, mert sokan csak a Mini Játékokkal játszottak.

Tegnap pedig az EA bejelentette, hogy újra lesz különbség a Wii-s FIFA tartalmában a többihez képest, mégpedig, hogy egy Street Football Modeot, vagyis Utcai focit csapnak hozzá a játékhoz.
Ebben a módban 5 az 5 ellen lehet majd játszani a világ legjobb játékosaival.
Természetesen megmarad a hagyományos 11 a 11 elleni játék is a rajzfilmfigurákkal együtt. Az Electronic Arts egy új gameplayt is ígér a Wii tulajdonosoknak, ami több tucat új cselt jelent, ezeket minden bizonnyal a Wiimote mozgatásával kell majd „aktivizálni”, ez egy társaságban megint röhögésre adhat majd okot, ahogy játszik egymással két barát és a támadó nekiáll hadonászni a jobb kezében lévő távirányítóval.
Az utcai mód erősen hajaz a FIFA Street sorozatra, az utcai ruhában tündöklő játékosaink fel tudnak ugrani a falra és onnan passzolni. Az arcade módban különböző „boosterekkel” le tudjuk futni a védőnket, valamint védhetetlenül erős gólokat tudunk lőni ellenfelünk kapujába.
Valamint először a Wii-n, „visszatér” a terem mód, ami a leírás szerint igazándiból egy edzőpályát jelent a játékos számára. Három féle meccset lehet játszani, ami az első gólig tart, időre, illetve van egy kötélhúzás. Utóbbit véleményem szerint majd döntetlen esetén tudjuk előhívni, ha így van, társaságban érdemes lesz döntetlenre játszani. Ugyanebben a módban tudjuk fejleszteni a pontosságunkat úgy, hogy nagyobb vagy egészen kis kapukra próbálgatjuk az új rúgásokat.
  GalériaFIFA 11  
  « vissza a főoldalra  

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!

Adatlap

FIFA 11

megjelenés:

2010. szeptember 28.

fejlesztő:

EA Canada

kiadó:

EA SPORTS

Web Fórum Teszt
Galéria Demó Patch
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:

  tovább az adatlaphoz...

Legfrissebb hírek

Legfrissebb letöltések

Mai top játékok


Közösségi média

@Fifahungary követése

Instagram

@Fifahungary követése

Kövess minket Twitteren is!

#FIFAHungaryVideo

Iratkozz fel YouTube csatornánkra!

A hónap legnépszerűbb hírei

Hírlevél

Ne maradj le az újdonságokról, iratkozz fel hírlevelünkre a heti összefoglalókért.
Feliratkozom a fifahungary.hu hírlevelére!