VB 2018: Franciaország-Belgium elődöntő

Megosztom a Facebook-on! Megosztom a Twitter-en! Hozzáadom a Google könyvjelzőimhez! Könyvjelző és megosztás
Didier Deschamps vagy Roberto Martínez? Mbappe vagy Lukaku?

A sors bizony előbbiek javára döntött. A várva várt elődöntő első összecsapásán két szomszédos ország mérkőzött meg egymással. A gall kakasok már a mérkőzés elején elkapták a belga aranygeneráció torkát. 

Kylian Mbappe már az első percben helyzetbe került, de akkor még a belga védelem tisztázott. Az első igazi helyzetre a 6. percig kellett várni, amikor Nacer Chadli (Belgium) csavarta be a szögletet, amely azonban elszállt a társak feje felett. A 13. percben ismét Mbappe került helyzetbe, azonban lövését hárította Thibaut Courtois.

 A belga támadosor 3 perccel később jól kontrázott: Eden Hazard került helyzetbe, azonban lövése szinte centikkel kerülte el a kapu jobb oldalát. 22. percben immár Toby Alderweireld bombázott a kapura, amelyet Hugo Lloris nagy meglepetésre védett.

Ezután Giroud ápolása mellett az első félidőben már nem voltak további izgalmas. A szünetről a franciák tértek vissza jobban és fittebben, ugyanis már az 51. percben megszerezték a vezetést. A bekapott gól után a belgák elvesztették hitüket, a játékot egyre inkább Franciaország irányította. A galloknak a hosszabbításban volt két hatalmas helyzetük Griezmann és Tolisso révén, de nem sikerült újból betalálniuk.

Sovány győzelmükkel bejutottak a döntőbe, ahol a Horvátország-Anglia mérkőzés győztesével találkoznak!

  Kapcsolódó játéktesztek    
  « vissza a főoldalra  

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!

Adatlap

FIFA 19

Sport >>

megjelenés:

2018. szeptember 28.

fejlesztő:

EA Sports

kiadó:

EA Canada

Web
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:

  tovább az adatlaphoz...

Legfrissebb hírek

Legfrissebb letöltések

Mai top játékok


Közösségi média

@Fifahungary követése

Instagram

@Fifahungary követése

Kövess minket Twitteren is!

#FIFAHungaryVideo

Iratkozz fel YouTube csatornánkra!

A hónap legnépszerűbb hírei

Hírlevél

Ne maradj le az újdonságokról, iratkozz fel hírlevelünkre a heti összefoglalókért.
Feliratkozom a fifahungary.hu hírlevelére!