Mi lett veled maestro? #1

Megosztom a Facebook-on! Megosztom a Twitter-en! Hozzáadom a Google könyvjelzőimhez! Könyvjelző és megosztás
Hajdanán sztárok voltak, mára maximum a legfanatikusabbak emlékeznek a nevükre. 
Március elsejével elindult új rovatunk. Az alapötlet szerint bemutatjuk nektek, hogy merre edzősködnek az egykori sztárok. Szigorúan csak azokra fecséreljük az időnket, akik edzői karrierbe kezdtek. Kezdjük is a 2006-ban diadalt arató Squadra Azzurra-val. 



 Legfrissebb adataink szerint (2018.03.01.):

  • Fabio Grosso 2014-ben vette fel a zakót és meg sem állt a Juventus Primavera csapatáig, ahol 3 évet töltött el. 2016-ban a döntőben kaptak ki a római ifjaktól, ez volt a legfényesebb diadal a kiscsikók élén. 2017-ben Dél-Olaszországba tette át a székhelyét, mégpedig a Bari csapatának kispadjára ült le. Első szezonjából középszerű teljesítményt ért el a csapata, csak a 12. helyen végeztek. Idén 23 fordulót követően hetedikek.
  • Fabio Cannavaro 2013-ban kezdte el a dirigálást. Kínában otthonosan érzi magát, ugyanis a Guangzhou Evergrande csapatához visszatérve ismét pallérozik. A jelenlegi szezonban már megnyerte a kínai kupát, most következzék a bajnokság!
  • Simone Barone csak epizódszerephez jutott a csapatban, mégis világbajnoknak mondhatja magát. A néhány éve alapított Indiai Szuperligában szereplő Delhi Dynamos csapatánál segédedzőként tevékenykedik.
  • Filippo Inzaghi, a leskirály utolsó csapatától visszavonulva lett az AC Milan ifi csapatának, majd 2014-15-ös szezonban a felnőtt csapat vezetőedzője. A kísérlet nem volt sikeres, hamar távoznia kellett. Úgy tűnik, a lagúnák világába megtalálta a számításait. A Velencét (nem a mennyei megyeit) irányítva jelenleg osztályozós helyen állnak az Olasz NB2-ben.
  • Gianluca Zambrotta a svájci Chiasso-ban vezetett le, ahol először asszisztens, majd 2 szezon erejéig vezetőedző lett. Mindkét szezonjában 8. helyen végzett csapatával. Ezután a Delhi Dynamos és jelenlegi Jiangsu Suning csapatánál asszisztens.
  • Mindközül Massimo Oddo szerepel a legrangosabb csapatnál. Az egykori Milan hátvéd most az Udinese csapatát irányítja, jelenleg 11. helyen állnak.
Felkészül a 2006-os német válogatott!
     
  Kapcsolódó játéktesztek    
  « vissza a főoldalra  

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!

  Hozzászólások2  

hoowei

2018-03-16 10:14:43 [2]

<a href="http://www.itFFFF.com/">reeyou</a> href="http://www.itFFFF.com/" target="_blank">redooieyou

hoowei

2018-03-16 10:14:26 [1]

Surprisingly, they are animated http://www.rolex-replica-uk.co.uk/" target="_blank">rolex replica watch the appropriate inspiration. Strongly Breitling delivery is important, the color of fashion for men and women. There is a method of http://www.hublotreplicauk.co.uk/" target="_blank">hublot replica sale charismatic charming very convincing for thousands of the people of this era they. It is the thing for the project capture bright, very http://www.loweryweb.co.uk/CSOT/csotold.htm" target="_blank">tag heuer replica sale professional interest in related charming, at this stage. They are iconic watch very fashion people in the fake breitling world today. For example, celebrity http://www.vetsonwhl.co.uk/vetsonwhl.html" target="_blank">replica watches uk contemporary past the above are engraved Breitling. There Interestingly, set young as they are incredible http://www.topuksale.org.uk/" target="_blank">fake breitling beautiful trend of today. As a result, in quantum mechanics that must be distinguished from the fake breitling opinion of this concept, room to operate with the concept of measuring the absolute time is quantum mechanics and products cut more traditional.

Adatlap

FIFA 18

Sport >>

megjelenés:

2017. szeptember 29.

fejlesztő:

EA Sports

kiadó:

Electronic Arts

Web Teszt
Magyarítás Demó
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:

  tovább az adatlaphoz...

Legfrissebb hírek

Legfrissebb letöltések

Mai top játékok


Közösségi média

@Fifahungary követése

Instagram

@Fifahungary követése

Kövess minket Twitteren is!

#FIFAHungaryVideo

Iratkozz fel YouTube csatornánkra!

A hónap legnépszerűbb hírei

Hírlevél

Ne maradj le az újdonságokról, iratkozz fel hírlevelünkre a heti összefoglalókért.
Feliratkozom a fifahungary.hu hírlevelére!